Az első hónap összefoglalása után máris itt a második hónap vége Írországban.

Ami tetszik: hogy az ablakunkból napi rendszerességgel lehet sirályokat látni. A lakás bármely pontjáról hallani is.

Ami nem tetszik: a slendriánul elhelyezett utcanévtáblák. Egy csomó sarokról egyszerűen hiányoznak.

Ami tetszik: hogy az emberek komolyan veszik a láttatni-elvet. Sokan nemcsak bringázni, hanem kocogni is a láthatósági mellényekben mennek. A technózöld színű fényvisszaverő mellényekhez, szalagokhoz, futódresszekhez, bringásdzsekikez fűződő vonzódásuk nem ismer határokat, ezért az utcaképből sosem hiányozhat egy technózöldben mozgó ember.

Ami nem tetszik: hogy a fél UCD (a legnagyobb egyetem) melegítőgatyában jár az egyetemre. Ettől teljesen kész vagyok.

Ami tetszik: remek (főleg brit és ír) rockzene mindenütt, ahol megfordulhat az ember, a kocsmáktól kezdve a ruhaüzleteken (!) át a Mekin keresztül az IKEÁ-ig.

Ami nem tetszik: a jéghideg és a kézleforrázó csapok. Én ezt egyszerűen nem értem: 90 évvel a brit uralom megszűnése után minek kell még mindig ragaszkodni ehhez a totálisan értelmetlen szokáshoz???

Női vécé mosdója. Köszönjük a figyelmeztetést, de akkor minek van a melegvizes csap?

Ami tetszik: hogy az utcai átkelést nem a közlekedési lámpa diktálja, hanem a józan belátás, akárcsak Magyarországon. Az emberek nem ácsorognak behódolóan a járdán, csak azért, mert pirosat mutat a lámpa, ha nincs autó közel s távol. (Ilyen jelenetet többször láttam Berlinben akár hétfő hajnali 2-kor is.)

Ami nem tetszik: hogy papírból vannak a falak. Az hagyján, hogy a szomszéd ébredéséről és napi mozgásáról hajszálpontos infóim vannak, a baj az, hogy a hideg ellen sem védenek rendesen.

Ami tetszik: hogy a sütik mellett szériatartozék a fantasztikus ír tejből készült csodálatos tejszínhab. Megunhatatlan!

Ami tetszik is meg nem is: az ún. nagyvárosi dimenziók hiánya. Dublinban nem burjánzanak az urbánus kultúrák, sokkal kevesebb a graffiti és a tréfásan befestett utcakő mint sok európai fővárosban; nincsenek a szűkösségből fakadó kreatív térkihasználások stb. stb. Ugyanakkor jót is tesz a városnak ez a provinciális jelleg, kevesebb a szemét, és az embereken nincs rajta a nagyvárosi stressz. Nem emlékszem, hol találkoztam utoljára ennyire sok ennyire kedves emberrel, mint itt. És ez valahogy őszintébb kedvességnek tűnik, mint az Egyesült Államokban.

Azért van itt is utcai művészet